Felkészülés az iskolára
Közelednek, néhány helyen már megtörténtek az iskolai beiratkozások. Kevés kivételtől eltekintve, azok a gyermekek, akik 2021.08.31-ig betöltik 6. életévüket szeptembertől iskolások lesznek. |
Régebben iskolaérettnek mondtak egy gyermeket, ha felkészültnek tartották az iskolára. A köztudatban ma is inkább így használjuk. Sajnos a járványhelyzet miatt elmaradtak az iskolanyitogató foglalkozások, ahol már a tanító nénik adtak visszajelzést a gyermekről. Ha szülőként szeretnéd tudni, hogy felkészült-e gyermeked az iskolára, illetve mit tudsz még tenni a jobb iskolakezdés érdekében, akkor neked ajánlom a következő hetekben megjelenő cikkeket. |
Véleményem és tapasztalatom szerint az a szülő, aki rááldozza (nem biztos, hogy áldozat), az idejét, szeretetét, figyelmét, energiáját a gyermekére az első 6 évben, az iskolai évek alatt hátra dőlhet. Még problémásabb gyermek esetén is könnyebb dolga lesz. Hiszen az agy flexibilitása miatt 6 éves korig sok képesség fejleszthető. Utána már nehezebb. |
Kezdjük három fontos területtel, ami meghatározó a gyermek felkészülésében: |
1. A nagymozgások, ez minden fejlődés alapja, meghatározója. Erre épül a finommozgás, majd a grafomotorika. |
2. A beszéd. |
3. A szociális érettség. |
Mit is jelentenek ezek a fogalmak? |
1. A nagymozgások csecsemőkorban indulnak az átfordulással, kúszással, mászással, felüléssel, felállással, majd a járással. Minden fázisnak jelentősége van, nem maradhat ki egyik sem. |
További elemi mozgások a lábujjhegyen járás, sarkon járás, külső talpélen járás, guggoló járás, szökdelés páros lábon és egy lábon, fejemelgetés háton- és hason fekvésben. Ha ezek a mozgások hibásan vannak végrehajtva, az idegrendszeri éretlenségre utalhat, ami az olvasás-írás tanulásánál nehézséget okozhat. |
Figyeld meg ezeket a mozgásokat gyermekednél! Ehhez sokat kell a szabadban vagy a játszótéren tartózkodnotok. A játszóházak is sok mozgást fejlesztő játékkal rendelkeznek. De a lakásban is megteremthetők ezek a feltételek a mozgáshoz, csak figyelni kell a biztonságra. Meg kell figyelned, hogyan mászik, közben hogyan teszi a kezeit, lábait. Sok gyerek teli talppal fut, ez nem jó. Egy lábon ugrálni pedig kevesen tudnak, közben dülöngélnek, a kezükkel össze-vissza csapkodnak. Ez összefüggésben van az egyensúlyérzékkel is. Probléma esetén fordulhattok szakemberhez, de én is fogok segítséget, ötleteket adni. Mozogjatok sokat a gyermekkel. Megéri. |
A finommozgás a csukló, a kézfej, a kéz ujjainak összehangolt mozgását jelenti. A babáknál első a kapaszkodó reflex, ennek nyomairól gondolom te is tudnál mesélni. Fontos a csippentő mozdulat, három, majd kettő ujjal felvenni egyre kisebb tárgyakat. El kell jutni a Hamupipőke meséből ismert összekevert magok szétválogatásáig. Persze kicsi tárgyakkal, majd színes golyókkal, gyöngyökkel ez ugyanúgy működik. Aztán következhet a matricák beragasztása az albumokba, amit nagyon szeretnek a gyermekek. Már két éves kortól vannak ilyen foglalkoztatók, amelyek nagyméretű matricákat tartalmaznak. Beragasztás után a mutató ujjával simogassa le gyermeked a matricákat. |
Később a ruha begombolása, a cipzárak összehúzása, a cipő bekötése is a finommozgás fejlődését szolgálja, és neked is nagy segítség, ha megtanulta gyermeked. |
A grafomotorika az írás képességét jelenti. Fontos a jó, és biztonságos ceruzafogás, a csukló önálló, irányított mozgása, az ujj csontjainak érettsége, ami sajnos csak 7 éves korra fejlődik ki teljesen, de az iskola 6 évesen elkezdődik. Ha gyermeked iskolaérett, akkor kialakult a jobb, vagy balkéz dominanciája, valamint stabil a testsémája, ismeri a testrészeit. Ma már természetes, ha egy gyermek bal kézzel ír, nem szabad átszoktatni jobb kézre. Sok felnőtt szenved ettől a régi tanítástól. |
2. A beszéd, a kommunikáció átszövi egész életünket. Az a kisgyermek, aki nehezen fejezi ki magát, hamarabb lesz agresszív. Lehet, hogy te is tapasztaltad, hogy gyermeked gondolkodása megelőzte beszédének fejlettségét. A kis fejében már meg volt, amit el akart mondani, de még nem találta hozzá a szavakat. Ettől feszült vagy agresszív lett. Ilyenkor nagy-nagy türelemre van szükség a felnőtt részéről. |
Az iskola a beszédre épít. A tanító beszéddel közli az ismereteket, információkat, utasításokat, és gyermekedtől is beszéd által várja majd a visszajelzést. (A jelenlegi online oktatásban ezt nehéz megvalósítani, de reméljük ez a helyzet csak átmeneti, mert a hatékonysága megkérdőjelezhető.) |
Felnőttként, a munka világában is szükségünk van a beszédre, hiszen pl. egy állásinterjún ezen is múlik az alkalmasságunk. |
Az is tény, hogy napjainkban egyre jobban háttérbe szorul a beszéd, sok helyen előtérbe kerül az írott szöveg. A kapcsolataink minőségén ez meg is látszik. |
3. A szociális érettség azt jelenti, hogy gyermeked tud kapcsolatot kialakítani a korosztályával, hiszen így tud beilleszkedni majd az osztály közösségébe. Attól nem kell tartanod, ha gyermeked nem ismer senkit a leendő osztálytársai közül, mert az ovis társai másik iskolába mennek. Egy „érett” 6 éves könnyen ismerkedik és szerez új barátokat. Az igazi barátságok leginkább iskolás korban kötődnek. |
Beszélgessetek sokat az iskoláról, a működéséről, a szokásokról. |
A jó kudarctűrő képesség nélkülözhetetlen a tanuláshoz. Gyermeked tudja elfogadni, ha valami nem sikerül elsőre. Ha hibázik, ne veszítse el a türelmét, ne adja fel a próbálkozást. Tanulja meg, hogy a hibázás a tanulás útja. Szabad hibázni. |
Felnőttekhez való viszony. Fontos, hogy gyermeked bizalommal forduljon a felnőttekhez, ha segítségre van szüksége. El kell fogadnia, amit a felnőttek mondanak, szót kell fogadnia a tanító néninek, és mernie kell kérdezni. A legtöbb gyermeknél ezzel nincs probléma, a tanító néni szava szent, megelőzi a szülőét is. Ez rendjén van ebben a korban. Első osztályos kis barátom azért szeret legjobban iskolába járni, mert szereti a tanító nénit. A szembeszegülő gyermek megnehezíti saját helyzetét az iskolában. |
A következő cikkekben részletesen írok majd gyermeked azon képességeiről, melyekre érdemes figyelni neked, szülőnek. Tanácsokat, ötleteket adok ezek fejlesztéséhez. Szeptemberig még sok idő van. Ha gyermeked fiatalabb, akkor is tudod használni az általam javasoltakat. A következő bejegyzés a blogban hétfőn jelenik meg. Szeretettel várlak! |
Mindig úgy beszélj a gyermekeddel, hogy tudja tiszteled, szereted és megbízol benne. (Tegyél így önmagaddal is!) |
Mindig őszintén dicsérj. Csak annyira, ami még hiteles. Ne ess túlzásba! De ne is fukarkodj! Találd meg a helyes, hozzátok illő arányt! |
Mindig az erőfeszítést dicsérd, azt is, hogy megpróbálta. |
Néhány példa, ami átalakítható, aktualizálható a saját gyermekedre: |
1. Ezt most tényleg nagyon jól csináltad! Gratulálok! |
De, ha nem sikerül valami, akkor is lehet lelkesítőket mondani: |
23. Nagyon tetszik, hogy ilyen sokat gyakorolsz. Így hamarosan már nagyon jól fog menni (a valamilyen dolog). |
Ha valamit nem úgy csinált, ahogy mi szerettük volna, akkor is lehet úgy mondani, hogy annak a későbbiekre nézve pozitív hatása legyen: |
25. Nagyon nem tetszett, ahogy most viselkedtél. Légy szíves legközelebb ne így csináld! (Ahelyett, hogy például azt mondanánk, hogy “Nagyon rossz vagy! Nem szeretlek!”) |
Soha ne hangsúlyozd a rosszat, a hibákat! Jegyezd meg őket, és később, egy másik alkalommal próbáld kijavítani, és a jó megoldásra rávezetni gyermekedet. |
Tudom, hogy nem mindig könnyű erre a fajta kommunikációra átállni, mert esetleg “a mi időnkben még” nem ezek szerint neveltek bennünket, de számos pszichológus véleménye, és a saját tapasztalatom szerint is megéri. |