0
Összesen:
0 Ft
0 Ft
Blog

Három fontos szó: szabályok, korlátok, következetesség

2021.11.04 15:00
Guba Veronika
Guba Veronika
Szülők veszekednek a gyermekük mellett. A kislány befogja a fülét.

Ebben az írásban arról lesz szó, miért is annyira fontos a következő három kifejezés a gyermeknevelésben: szabályok, korlátok, következetesség. Óvodáskorú gyermekek esetében a szülők éppen a megfelelő időben vannak ahhoz, hogy megalapozzák a gyerekekkel való minél zökkenőmentesebb együttélést a későbbiekre vonatkozóan, hiszen azok az alapok, amik ebben az életkorban megteremtődnek, az utána következő fejlődési szakaszokban is jól fognak jönni. Gondoljunk csak bele: egy gyermek 3-4 éves kora után, a dackorszakot elhagyva, már jó eséllyel nem fog visítós, földrevetődős nagyjeleneteket rendezni a boltban, vagy otthon, ha nem az ő akarata érvényesül. Ehhez azonban az szükséges, hogy a gyermek addigra megtanulja: feleslegesek ezek a jelenetek, mert ezzel nem ér el semmit. Ha valaki most felsóhajt, hogy bárcsak az én középsős/nagycsoportos gyermekem is le tudna szokni a féktelen hisztikről, jó hírem van: még semmi sincs veszve! Óvodás korban elég könnyen és gyorsan változtatható a gyermekek alapvető reagálási módja, mindez azonban már nem mondható el a kamasz gyerekek esetében: ott jóval nehezebb a változtatás, hiszen sok-sok év rossz beidegződését kell(ene) átírni.

A szófogadás alapvető fontosságú dolog, ekkor a gyermek általában azt teszi, amit kérünk tőle, de legalábbis nincs szükség folyton hosszas könyörgésre. Ahhoz, hogy a gyermek tudja, mit várnak tőle, világos és érthető szabályokra van szüksége. Ilyen lehet például, hogy étkezéskor leülünk és nem eszünk játék közben vagy rohangálva; az, hogy a lakásban tilos labdázni; hogy közvetlenül vacsora előtt nem eszünk édességet.  Korlátoknak hívhatjuk azokat a szabályokat, amik azt közvetítik a gyerekeknek, meddig „mehetnek el”: például, a testvérét nem ütheti meg akkor sem, ha dühös rá; vagy a kerítésen kívülre tilos kiszaladni.

Miért is fontosak a szabályok és a korlátok? Lássunk erre egy érzékletes példát! Ha felmegyünk egy nagyon magas kilátóba, még azok is megszédülnek egy pillanatra, vagy beleborzonganak a mélységbe, akiknek nincs tériszonyuk. De ha a magas kilátót egy masszív korlát veszi körbe, amiben erősen meg tudnak kapaszkodni, sokkal többen mernek lenézni a mélységbe, tudván, hogy nem eshetnek le, megtartja őket a korlát. Így vannak ezzel átvitt értelemben a gyerekek is: ha tudják, hol vannak a határok, a korlátok, nem kell újra és újra azt keresni, meddig mehetnek el a „rosszalkodásban”, mire anya vagy apa azt mondja: „eddig, és ne tovább”! Egyéb esetekben kénytelenek lesznek újra és újra „kipróbálni”, hol a határ, mikor szól rájuk a szülő vagy más felnőtt.

Anyuka szabályozza a kislányt.

Nagyon fontos, ehhez kapcsolódó kifejezés a következetesség is. Most lássunk erre is egy hasonlatot! Képzeljük el, hogy vasárnap van, szép, kellemes az idő. Otthon vagyunk, és hirtelen bevillan, milyen finom süteményeket lehet kapni a kedvenc cukrászdánkban, és mennyire szívesen ennénk ebéd után egy jó krémest! Arra már nem emlékszünk, hogy a cukrászda nyitva van –e vasárnap (és tételezzük fel, hogy az interneten sincs erről semmiféle információ). Próba-szerencse alapon felkerekedünk hát, mert győz a sütemény iránti vágy. És szerencsénk van, a cukrászda nyitva, krémes is van, mi pedig boldogan térünk haza kedvenc süteményünkkel. Ha következő vasárnap megint ránk tör a vágy, hogy sütit együnk, ismét elmegyünk érte. De a cukrászda most meg zárva van, nem tudni, miért! Mit gondolnak, Önök mit tennének, ha a következő hétvégén ismét süteményhez szeretnének jutni ebből a cukrászdából, odamennének-e vagy sem? A legtöbb ember erre azt válaszolja, hogy igen, odamenne, hátha szerencséje lesz. És itt térünk vissza a gyermeknevelés kapcsán oly sokat hangoztatott szóhoz: a következetességhez. Ha egyszer szerencsével jártunk, egyszer nem, jó eséllyel újra megpróbáljuk. Ugyanígy, ha egyszer szabad csokit enni vacsora előtt, máskor pedig nem, a gyerek próba-szerencse alapon a következő nap is megpróbálja, hátha aznap ismét szabad! Emellett sok gyerek a nemleges válasz esetén hatalmas hisztibe is kezd, hátha ezzel mégis megtörhető a szülő. Amint ezzel célt ér, megerősödik benne ez a viselkedés, és biztosak lehetünk benne, hogy a gyerek újra és újra így próbálja majd elérni, amit szeretne. Ha azonban háromból háromszor ugyanazt a választ kapja arra a kérdésére, miszerint ehet-e csokit vacsora előtt, nagy valószínűséggel rövid időn belül megtanulja, hogy fölösleges a kérdés, mert a válasz úgyis az, hogy nem. Még akkor is, ha ez nem tetszik neki. Ehhez persze az is szükséges, hogy apa és anya is egy állásponton legyen ez ügyben, tehát szükséges az is, hogy a szülők alkossanak egységet a szabályok betartatását illetően, mindkét szülő ugyanazokat engedje, vagy ne engedje meg a gyereknek.

A következetesség újdonságként való bevezetése nagy valószínűséggel azt fogja eredményezni, hogy lesz egy-két szörnyű kiborulás a gyerek részéről, hosszas sírás, hátha ezzel megtörhető a szülő. Kitartás esetén viszont a gyerek hamar megtanulja: hiába sír, követelőzik, a szabály az szabály marad! Értessük meg a kicsivel, mondjuk el neki: megértjük, hogy most nagyon csalódott és mérges, amiért nem az történt, amit szeretett volna, de a nem akkor is nem, mi tartjuk magunkat ahhoz, amit mondtunk. A figyelemelterelés itt is működő taktika lehet, minél kisebb egy gyermek, annál inkább! Ha a boltban hisztizik a századik kisautóért, helyette felajánlhatjuk, hogy a bolt után hintázhat a közeli játszótéren.

Szabályokból, korlátokból egyébként nem kell sok, de ami van, az legyen világos, rövid és érthető mondatokban megfogalmazott, valamint minden körülmények között betartható. Olyan szabályokat alkossunk, amikről tudjuk, hogy nagyon fontosak számunkra, és semmiképp sem fogunk engedni belőle. Például az a szabály, hogy nem szaladunk át az úttesten, minden szülőnek annyira fontos, hogy ezt következetesen betartatja a kicsikkel. Az otthoni szabályok viszont családoktól és szokásoktól függőek. Gondoljuk át, mit szeretnénk elérni a nevelés kapcsán, és mi az, ami miatt nem szeretnénk újra és újra egy (vagy több) hisztiző gyermekkel viaskodni.

Készítette: Guba Veronika tanácsadó szakpszichológus