Hogyan neveljük gyermekünket? Ösztönösen vagy tudatosan?

Minden szülő a legjobbat akarja gyermekének. Ez megkérdőjelezhetetlen. Az eredményt viszont sok tényező befolyásolja.

Sokszor halljuk azt a mondatot a fiatal szülőktől, hogy én majd másképp csinálom, nem úgy, ahogy engem neveltek a szüleim. Én nem követem el ugyanazokat a hibákat! És lehet, hogy mégis?

Az ember elsősorban ösztönösen nevel, hiszen ezt nem tanuljuk tudatosan, a nevelés nem tantárgy az iskolában 18 éves korig. (egy-két kivételtől eltekintve)

Így nem marad más mintánk, nincs más tudásunk, mint amit addigi életünk során láttunk. Mivel legtöbbet a szüleink neveléséből tapasztaltunk a saját bőrünkön, leginkább ezt ismerjük, erről van tudásunk és tapasztalatunk, ebben van gyakorlatunk. Persze ezt kiegészítheti az iskolai nevelés, de az iskola fő funkciója a tudás átadása, és nem a nevelés. Innen csak morzsákat tudunk felszedni. Hatással lehetnek még ránk a nagyszülők, mert ők a funkciójukból adódóan másképp nevelik az unokákat, mint a szülők, de ez mégis inkább hasonlít a szülői neveléshez, hiszen azonos tőről fakad. Továbbá hatással lehetnek még ránk rokonok, ismerősök, barátok nevelési, neveltségi mintái, de ezek sem meghatározóak, kevés épül be belőlük a személyiségünkbe.

Tehát a nevelést nem tanuljuk, azt a saját családunkban sajátítjuk el, a mi nevelésünk során, a szüleinktől. A nevelésünk ebből adódóan ösztönös. Ezért követjük el akaratlanul is, vagy akaratunk ellenére is ugyanazokat a hibákat, mint a szüleink. Egy- egy vita során a gyermekünkkel, hányszor döbbenünk rá, hogy ugyanazokat a mondatokat, gesztusokat alkalmazzuk, mint amit a szüleinktől hallottunk, és láttunk, pedig akkor, gyerekként, nagyon haragudtunk érte.

Ha változatni akarunk ezen, akkor tudatos szülőkké kell válnunk, és ez csak tanulás útján megvalósítható.

Tisztában kell lennünk a gyermek fejlődésének fázisaival, tudnunk kell, hogy kortól függően mit várhatunk el gyermekünktől. Figyelembe kell vennünk, hogy minden gyermek egyéni ütemben fejlődik, tehát lehet kicsit gyorsabb, vagy lassabb ez a fejlődés, mint ami tudományosan le van írva, de azért kell, hogy a közelében járjon, és ne maradjanak ki fontos fejlődési fokozatok. Ezeket nem lehet átugrani, vagy megspórolni, mert a későbbiekben szükség lenne rá, és mivel nem alakult ki, hiányozni fog.

Egy ma már klasszikusnak tűnő példa: A 7-8 hónapos gyermek nem kezd el kúszni, majd mászni, hanem feláll, és 11-12 hónapos korában el is indul. Egy örök mozgó. Igaz sokat esik és bukik. Ez a hiperaktivitás előszobája lehet, hangsúlyozom, hogy lehet, mert ezek a gyerekek a későbbiekben sem állnak meg, nem tudnak lelassítani. Pedig a tevékenységek többségéhez le kell lassulni. Az egyéb idegrendszeri fejlődési problémákról most nem beszélek. Szakemberek segítségével, az útmutatásaikat követve a kimaradt vagy gyenge fejlődési fázisokat is lehet pótolni, javítani. A szülő nagyon sokat tud ebben segíteni gyermekének.

Persze a szüleinktől sok jó mintát is hozunk, ki többet, ki kevesebbet. Ezeket meg kell őrizni, és az igazi nagymamák bölcsességéből is sok alkalmazható.

De a mai inger gazdag, felgyorsult világunkban, ahol a személyes kommunikáció háttérbe szorul, új technikákra van szükségünk.

Ezt csak fokozza az elhúzódó járvány helyzet, az online oktatás, a szabad mozgás, a társas kapcsolatok korlátozása.

Tapasztalatom szerint jól nevelni, csak tudatosan lehet. Ki kell választanunk a hozott gyermekkori mintáinkból ami jó, ma is használható, a saját gyermekünknél is beválik, és ki kell egészítenünk azzal, amit meg lehet tanulni.

Ebben a tanulási folyamatban szeretnénk segíteni a szülőket a blogban megjelenő írásokkal.

Kisné Hamar Mária vagyok. Történelem – ének szakos tanár, szakvizsgázott nyelv- és beszédfejlesztő pedagógus. 30 évig tanítottam általános- és középiskolában, dolgoztam kollégiumi nevelőtanárként és fejlesztő foglalkozásokat tartok folyamatosan 3-18 éves gyermekeknek, diákoknak. Ez a korosztály a kiscsoportos óvodástól az érettségiző diákig tart, így az oktatási rendszer égészére van rálátásom, tapasztalatom. Tudom, hogy honnan hová kell eljutni egy gyereknek, és ehhez mit kell tennie, hogy sikeres legyen. Illetve a szülő, hogyan tudja támogatni őt ebben.