Ürítési problémák kisgyerekkorban

Sok szülő szembesül azzal, hogy kisgyermek korban az egészséges ürítési szokások kialakulása esetenként nehézségekbe ütközik. Már a pici babáknál is nagy egyéni különbségek vannak az emésztés sebességében, és annak végkifejletében, az ürítésben. Ha több napig nem történik semmi, a szülők természetes reakciója, hogy több-kevesebb aggodalommal kezdenek tekinteni a dologra, és azt latolgatni, vajon ez rendben van-e így. Ha azonban a gyermekorvos nem lát aggodalomra okot, akkor a szülő is megnyugodhat. Egyáltalán nem kötelező elvárás a mindennapos székelés, ha egyébként a gyermeknek nem fáj a hasa, nincs felpuffadva, és láthatóan komfortosan érzi magát.

2-3 éves korra elkezdődik a pelenka fokozatos elhagyása, a szobatisztaság kialakítása, ami egy érzékeny folyamat tud lenni. Itt is nagy egyéni különbségek vannak a gyerekek között, ki hamarabb, ki később érik meg a szobatisztaságra, arra, hogy jelezze, ha ürítési vagy vizelési ingere támad. A tudatos jelzés az valójában már maga a szobatisztaság. A kortollfunkciók kialakulás fokozatosan megy végbe, és a végső pontja, a bili-, illetve WC használat. De addig több átmenet is van, például manapság egyre gyakoribb az is, hogy akár 4-5 éves óvodások is igénylik még a pelenkát nagydolguk elvégzéséhez. Ezek a gyerekek természetesen emiatt az óvodában nem is mennek el a WC-re még akkor se, ha az inger ott éri őket. Sokan közülük inkább visszatartják azt, amiből később komoly nehézségek is kialakulhatnak. Ez a visszatartás a bilit vagy wc-t már rutinosan használó kisgyermekeknél is előfordulhat. Viszonylag gyakori probléma az óvodáskorban, hogy egy gyermek akarattal, akár napokig is visszatartja a székletét. Ezt sok szülő egy régebbi, nehezebb, és ezért talán fájdalmas ürítési emlékhez köti, ami miatt aztán a gyermek nem meri elengedni a nagydolgát, attól való félelmében, hogy a fájdalom megismétlődik. Fontos tudni, hogy a hosszabb ideig (akár hetekig, hónapokig) fennálló széklet visszatartási probléma valójában pszichés eredetű, így ezen a problémán nem segít a hashajtózás, sőt, csak egyre nagyobb kínokat okoz! Sok szülő ugyanis hashajtót, székletlágyítót ad gyermekének (akár orvosi javaslatra is), mivel van, hogy a szülők székelési nehézségként, és nem széklet-visszatartásként „címkézik” a kialakult helyzetet, ami félrevezető lehet. A kettő között az a különbség, hogy az utóbbiban a gyermek akaratlagosan tartja vissza a székletét, és ez látszik is: gyakran jól látható az erőfeszítés a gyermekeken, hogy a rátörő ingernek ellenálljon, ilyenkor nyugtalanok lesznek, sírnak, elbújnak, a fehérneműn pedig „nyomokat” találunk. Természetesen ekkorra már a szülők is egyre tanácstalanabbak és elkeseredettebbek, és otthon jóformán minden az ürítés körül forog: kérlelik a gyermeket, könyörögnek, talán még fenyegetőznek is, hogy mi lesz, ha nem lesz nagydolog. De minden gyermek képes arra, hogy előbb-utóbb megtanulja szabályozni a székletét, ezt a szülő a legnagyobb jóindulattal sem tudja megtenni helyette, viszont segíteni tud neki ebben a folyamatban.  A legfontosabb segítség az, ha a szülő és a család nem tartja állandó fókuszban az ürítési nehézségeket, magyarán ha nem lesz napi téma az, hogy mikor és hogyan székel a gyermek, ha nem lesz a szülő és gyermek közt elkeseredett hatalmi harc az „ürítés-csataterén”. Érdemes mihamarabb pszichológus segítségét kérni, mert anélkül hónapokra, sőt akár évekre (!) is fennmaradhat ez a probléma.

A bekakilás, főként ha az visszatérő (ami azt jelenti, hogy a gyermek már egyszer volt szobatiszta, és úgy kezd újra bekakilni), szintén lelki problémákra utalhat, amihez megint csak érdemes pszichológusi konzultációt igényelni, a kiváltó okok felderítése érdekében.

Ne feledjük, a gyermekek ürítési nehézségei, az ezzel kapcsolatos makacskodás, ellenállás biztosan nem azért van, hogy borsot törjenek a szüleik orra alá, nem az a célja, hogy megnehezítsék a család életet, a gyermek ugyanúgy szenved a kialakult helyzettől, mit a szülő. Így a megszégyenítés, a leszidás mindenképpen kerülendő, míg a nem „befeszült”, meleg, elfogadó, megértő családi légkör sokat segít.

Készítette: Guba Veronika tanácsadó szakpszichológus