A beszédfejlődés már a pocakban elkezdődik

Sokan gondolják úgy, hogy a beszédfejlődés akkor indul el, amikor a gyermek kimondja az első szót. Amikor először halljuk tőle az „anya” vagy „apa” szót és úgy érezzük, valami fontos mérföldkőhöz érkeztünk. Valójában azonban a beszéd története sokkal korábban kezdődik.
Már akkor, amikor a baba még a pocakban van, amikor még nem látjuk, de már figyel, hallgat, érzékel.

A várandósság második felében a magzat hallása fokozatosan fejlődik. Eleinte tompán, később egyre tisztábban érzékeli a külvilág hangjait, és ezek közül is leginkább az édesanyja hangját. Ez a hang válik számára ismerőssé, megnyugtatóvá, kapaszkodóvá.
Nem a szavakat érti, hanem a ritmust, a dallamot, az érzelmi töltetet, azt a biztonságot, amit a hang hordoz. Ez az első, nagyon fontos alapja annak, ahogyan később figyelni, reagálni és kapcsolódni fog.

A beszédfejlődés alapja ugyanis nem a szókincs, nem a „helyesen kimondott” szavak, hanem a biztonságos kapcsolat.
Ha a baba már a pocakban megszokja az anya hangját, később könnyebben figyel, könnyebben reagál, könnyebben kapcsolódik.
Ez adja meg azt a belső biztonságot, amelyre később bátran lehet építkezni, amikor a hangokból szavak, a szavakból mondatok lesznek.

Éppen ezért egy kismamának sem kell külön fejlesztő feladatokra gondolnia.
Nem kell tökéletesnek lenni, nem kell „jól csinálni”.
A legegyszerűbb dolgok a leghatásosabbak, beszélni a babához a nap eseményeiről, kimondani az érzéseket, felolvasni egy mesét vagy verset, dúdolni, énekelni. Ezek mind olyan pillanatok, amelyek nem teljesítményről, hanem jelenlétről szólnak.
Ez az, ami igazán számít.

A születés után sem változik meg ez az alapelv.
Az újszülött nem beszél, de kommunikál. Gügyög, hangokat ad ki, figyel, próbál kapcsolatot teremteni. Amikor ezekre a hangokra válasz érkezik, amikor egy mosoly, egy szó, egy gügyögés formájában reagálunk, a baba megtanulja, a hangjának jelentősége van. Ez az egyik legfontosabb lépés a beszéd felé és teljesen természetesen, ösztönösen történik.

Már pici kortól a könyvek is egészen korán szerepet kapnak. A legelső könyvek azonban nem az olvasásról szólnak, nem történetek megértéséről vagy „tanulásról”. Sokkal inkább az együttlétről.
Egy puha könyv közös nézegetése, az oldalak tapintása, a hangutánzás, a mosolyok mind-mind azt erősítik, hogy együtt lenni jó. Nem kell végigolvasni, nem kell „haladni”. Elég együtt lenni.

Ahogy a gyermek nő, a beszéd fejlődése sem csak a meseidőhöz kötődik. Fürdéskor, játék közben, öltözésnél, a mindennapok apró helyzeteiben is formálódik. Amikor kimondjuk, amit látunk, megnevezzük a tárgyakat, mesélünk a világról, a gyermek tanul, észrevétlenül.

A beszédfejlődés azonban nem ér véget az első szavakkal.
Óvodás és iskolás korban is folyamatosan alakul, bővül a szókincs, fejlődik a mondatalkotás, a szövegértés, az önkifejezés.
Ez hatással van a tanulásra, az iskolai élményekre, a társas kapcsolatokra és az önbizalomra is. Ha egy gyermek könnyebben fejezi ki magát, könnyebben kérdez, mesél, gondolkodik hangosan, az egész tanulási folyamata magabiztosabbá válik.

Ebben a korban a könyvek és a foglalkoztatók is biztos kapaszkodók. Nem tananyagként, hanem lehetőségként arra, hogy új szavakkal találkozzon, történeteket halljon és alkosson, kérdezzen, válaszoljon, összefüggésekben gondolkodjon. A közös olvasás és beszélgetés nemcsak fejleszt, hanem kapcsolatot is épít és ez minden életkorban kulcsfontosságú.

Éppen ezért februárban a beszédfejlődés témáját helyezzük fókuszba. Egy teljes hónapon át szeretnénk edukatív tartalmakkal, megnyugtató gondolatokkal és valódi segítséggel mellettetek lenni, a pocaktól egészen az iskolás évekig.